Teréz anya idézetek, dec. 12. - dec. 18.

2011. december 12.
Gabriel arkangyal és az ács Szent József Isten akaratának eszközei voltak a Szűzanya életében. Az angyal üzenetében Isten maga volt az, aki kinyilvánította akaratát teremtményének. „Legyen nekem a Te igéd szerint.” – Mária befogadta Isten igéjét, tehát akaratát: így ő, az egyszerű teremtmény, szolgálóleányból saját Teremtőjének anyjává vált.

2011. december 13.
Kérjük a Szűzanyát és Szent Józsefet, hogy családotokban meg tudjátok tenni mindazt gyermekeitekkel, amit ők tettek Jézusért Názáretben. Nincs bennünk semmi félelem, hiszen Jézus mondta: „Ne féljetek: én veletek vagyok, szeressétek egymást ugyanúgy, ahogyan én szerettelek benneteket.” – Ebből az emberek felismerik majd, hogy Jézushoz tartoztok. A szeretet nem szavakból táplálkozik: szavakkal kifejezhetetlen, megmagyarázhatatlan.

2011. december 14.
Nagy ígéretet tettetek Jézusnak, de még ennél is nagyobb ígéretet kaptatok. Legyetek hűségesek Jézushoz! Mondjátok gyakran: „Nagyobb dolgokért lettem teremtve.” – Eszményeteket ne állítsátok alacsonyabbra, és csupán Istenben leljetek kielégülést.

2011. december 15.
Ha Szűzanya és Szent József ma keresnének helyet Jézus számára, menedékül választanák-e a mi házunkat, mindazzal együtt, ami benne van? A mi házunk és a mi életünk visszatükrözi-e Betlehem egyszerűségét?

2011. december 16.
A mostani advent tehát az eljövetelre való várakozás ideje alatt kiváltképp megpróbáljuk elmélyíteni a szegénység érzését; szeretni és megélni a szegénységet. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk a szegénység örömét és szabadságát, úgy ahogyan Jézus cselekedte, engedelmesnek kell lennünk, át kell magunkat engedni az engedelmességnek, mert ha mi valóban fölfogjuk és befogadjuk Jézus szeretetét, akkor a tisztaságban és az engedelmességben fogjuk megtalálni a keresztény élet alapjait.

2011. december 17.
A szegények között is legszegényebbekhez kell hűségesnek lennünk. Otthon is segíthetünk valakinek dolga elvégzésében, ha megmaradunk Isten jelenlétében, és úgy tesszük azt. Nekem szenvedés állandóan úton lenni és ezrekkel találkozni. Kérdezik is tőlem, hogyan van, hogy ennyit beszélek? Jézusért teszem.

2011. december 18.
Mária az IGEN-jével az Úr szolgálóleányává tette magát. Ezután sietve elindult, hogy szép alázata valóra váljon, tettekben jelenjen meg, hogy a Keresztelőt váró Erzsébet unokatestvérénél szolgálóleányi munkát végezzen. Tudjuk, mit tett az Ő alázata a megszületendő gyermek érdekében: „örömtől kiáltott fel” anyja méhében. Ő volt az első emberi lény, aki fölismerte Jézus eljövetelét, és anyja örült ennek.

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely