Plébániai hirdetések 2017.03.26 - 2017.04.02


„Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: "Menj, mosakodj meg a Siloe tavában." Ez annyit jelent, mint: "küldött". Az elment, megmos-dott, s amikor visszatért, már látott. A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: "Nem ez az, aki itt ült és koldult?" Némelyek azt állították: "Igen, ez az", mások ellenben tagadták: "Nem az, csak hasonlít hozzá." De ő kijelentette: "Én vagyok az." Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz, mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: "Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok." A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: "Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot." Mások ellene vetették: "Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?" Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: "Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?" "Azt, hogy próféta" - felelte. Erre rászóltak: "Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?" Ezzel kidobták.
Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: "Hiszel az Emberfiában?" "Ki az, Uram - kérdezte az ember -, hogy higgyek benne?"
"De hisz látod - felelte -, ő beszél veled." Erre felkiáltott:
"Hiszek, Uram!" - s leborult előtte.”
(Jn 9, 1. 6-9. 13-17. 34-38)

2017. MÁRCIUS 26. Vasárnap, Nagyböjt 4. vasárnapja :
A kis képekre kattintva megtekintheti a hirdetés részleteit teljes méretben.

2017.03.26 Hirdetések 1.2017.03.26 Hirdetések 1.2017.03.26 Hirdetések 2.2017.03.26 Hirdetések 2.

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely